2 ok, amiért nem használok (mindenre) házi kencéket

Amikor eladtam a részesedésemet, és Nóri megszületett, szerintem mindenkinek a legeslegtermészetesebb volt, hogy itthon csak saját készítésű kozmetikumok és babaápoló szerek vannak. Nem állt távol a valóságtól, egészen addig, amíg el nem kezdődött a hozzátáplálás.


Mert ekkor lett az, hogy az én (natúrkencés, vegyszermentes jómagam) 8 hónapos koráig szinte csak anyatejes babám, akit hordoztunk, aki velünk aludt, aki a legnagyobb lelki és fizikai harmóniában nevelkedett EKCÉMÁS lett. És nem kicsit. Kicsit nevettem is magamban, de azért a szívem megszakadt érte. Amikor pár hónaposan kis kisebesedett részeket találtam a nyakán, azt hittem megizzadt, odafolyt a buki, és az kicsípte, de utólag az is kiderült, hogy az az eckémától van, de ne szaladjunk előre!

Az itthoni kozmetikumaink egyébként: házi szappan, testápoló olaj és shea hab popsikenőcsnek. A szappant csak a felnőttek használják, Nóri a mai napig csak tiszta vízben fürdik. Kivétel akkor, ha valami irtó nagy mocskolás volt előtte. Akkor szappan és csak a koszos részekre.

1. Nem gyógyít mindent
Tehát amikor előjöttek a pöttyök, foltok, nekiálltam előszedni a natúrkencés tudományomat, és a legkülönfélébb recepteket próbáltam, amit egy 1 éven alulinak ki lehet próbálni. Shea, argán olaj, jojoba olaj, ligetszépe olaj, avokádó olaj, avokádó vaj, és még ki tudja! Különböző összetételben és koncentrációban. A közös a receptekben az volt, hogy egyik sem használt. Illetve egyiktől sem múlt el az ekcéma. Persze nem ártottak, vizes bőrre kenve szépen zsírozták a bőrt, de nem múltak a foltok, a vakaródzás pedig maradt. 
Amit én megértettem: a csecsemőkori ekcéma egy veleszületett alkati probléma. Az ekcémás esetek minimális ezreléke köthető valamilyen bőrrel kívülről érintkező anyagra adott allergiás reakcióhoz. Tehát a babák ekcémája nem kontaktekcéma. A bőrön jelentkezik, de minden esetben belülről lobbantja valami, elsősorban valamilyen ételallergia. Leggyakrabban tej/laktóz, ami az anyatejben is van. Innentől kezdve a kencék segíteni tudnak, a bőrszárazságot enyhíthetik, de meggyógyítani nem fogják. 
Itt kérlek titeket, hogy ha bármelyik natúrkozmetikumot gyártó cég azt mondja, hogy a portékája GYÓGYÍTJA az ekcémát, ne higgyétek el! Nem fogja. De ha már valamilyen természetes kencét kerestek, akkor egy nagyon zsíros, de emulziós krém legyen az, mert az sokkal hamarabb puhítja a száraz, viszkető bőrt, mint a csak zsíros/olajos kencék.

2. Nem elég hatékony
A másik mérföldkő az volt a nem natúrkencés életemben, amikor valahogy az államat és a tokámat sikerült közelről megfigyelnem a tükörben, és megrémültem. Olyan ráncos, szottyadt és öreg volt a nyakamon a bőr, amilyen a saját nagymamámnak sincs. Igen ebben benne vannak a hormonok, a szoptatás plusz vízvesztesége és a korom is; de az a 3-4 év is, amikor csak saját készítésű krémet használtam, ami szemmel láthatóan nem volt elég... pedig akkor jó ötletnek tűnt... 
Az addig használt itthoni készítésű krémeim nagyon kellemesek, de sosem ugorják meg a XXI. századi elvárásokat. A bolti krémek a rosszaságok mellett tele vannak iszonyat koncentrált és liposzómákba bújtatott hatóanyagokkal, amik tényleg sokkal beljebb jutnak, mint bármelyik természetes olaj/krém. Emellett sok olyan általam is megfizethető márkát találtam, ami nagyon okosan bánik a természetes hatóanyagokkal, és kevés vagy semennyi ártalmas cucc van benne. Ilyen pl. az Yves Rocher, akik saját maguk termesztenek nagyon sok gyógynövényt, a hatóanyagokat pedig ügyesen bújtatják a krémekbe.

Ne érts félre, nem ránctalan akarok lenni (dehogynem), de azért nem egy szottyadt mazsolát szeretnék mintázni a bőrömmel. Szeretnék a lehetőségeimhez mérten ápolt lenni, és nekem ezt a természetes krémek nem adták meg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések